Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
''...A mltnak ktja...''

1

 

Visszapillants

 

Beszlgets Kamasz Lajossal, aki alapt-szervezje, igazgathelyettese,

majd 1962-tl 1983-ig igazgatja volt iskolnknak

 

A hbor utn a nagy- s kiskereskedelem, valamint az iskolk llamostsa szksgess tette a kereskedelmitanul-kpzs talaktst, megszervezst.

A mai rtelemben vett kereskedelmi  szakmunkskpzs 1953 szeptembertl indult meg. Az lelmiszerkereskedelem tanuli szmra pedig 1954-ben kezdemnyezte a Belkereskedelmi Minisztrium az nll iskola fellltst. A szervez munkk utn az 1955/56-os tanvben meg is kezddtt a tants a Budapest Fvros Tancsa lelmiszerkereskedelmi-Tanul Iskolban. gy hvtk mai iskolnkat. nll plete mg nem volt. Vendgeskedett ms iskolk pleteiben (Jurnyi utca, Vci utca). 1957-tl az Irnyi utca 3-ban kapott szllst. Jobban mondva, ez lett a „trzsiskola”, mert az ignyek nvekedsvel egyre tbb pletben, a fvros klnbz iskoliban alakult ki „albrlethlzat”. A 60-as vek vgre a ltszm 3 000-3 200 fre nvekedett. A sok osztlyt 70 tanr s 100 szakoktat tantotta, oktatta.

1967. november 5-n a Nemzeti Sznhzban nnepi keretek kztt lett iskolnk neve: Bks Glasz lelmiszerkereskedelmi Szakmunkskpz Iskola. Nvadnk, Bks Glasz Imre fiatal korban egy vasszakzletben dolgozott. A II. vilghbor kitrse utn a francia ellenllsi mozgalomba bekapcsoldott, partizn lett. 1944. februr 21-n vgeztk ki Prizs kzelben.

Az 1980-as v nagy vltozst hozott az iskola letbe. Szerkezetileg kt iskolv alakult az egy. Egyik fele a Szondi utcban kapott nll pletet (ma: Terzvrosi Kereskedelmi Szakkzp- s Szakmunkskpz Iskola). A msik fele a Bks Glasz nevet megtartva a IX. kerlet Ifjmunks u. 31-be kltztt.

Az 1981/82-es tanv mr itt kezddik 36 osztllyal, 1 000-1 200 tanulval. A „modern”, egyemeletes, kertes pletben szaktantermek, knyvtr, tornaterem llnak a tanulk rendelkezsre. A hajdani tantestlet nagy ltszmbl 20-25 f maradt meg mint trzsgrda, kitn oktat-nevel munkt vgezve.

A knyvtr Ugrin Gborn vezetsvel a pedaggiai munka egyik kzpontja lett. Gazdasgi vezetnk, Wolf Ptern kiemelked munkjval segtette iskolnk pnzgyi gazdlkodst.

A 30 v folyamn iskolnk bzisa volt az orszgos lelmiszerkereskedelmi kpzsnek. Gyakorl iskolja volt a Kereskedelmi s Vendgltipari Fiskolnak, ahov Kamasz Lajos igazgatt tbbszr hvtk llamvizsgaelnknek. Az iskola 5 ves pedaggiai terve mintatanterve volt a fvros sszes kereskedelmi iskoljnak.

A neveltestlet tagjai szmos kitntetst kaptak (Kivl tanr, Belkereskedelem Kivl Dolgozja stb.)

Orszgosan bevezetett tantervek, szakelmleti tanknyvek kszltek: Pejtsik rpd, Riemer Lszl, Kamasz Lajos, Kernyi Gyuln, Szentgyrgyi Gbor, Parti Boglrka munki. Szakfelgyeletet lttak el Kuttner Alfrdn, Kernyi Gyuln, Csizmadia Mrta.

A tanulk a szakmai versenyekrl arany-, ezst- s bronzrmeket hoztak „haza”. Klfldi – cseh, nmet, vietnmi – kapcsolataink rvn 40 gyerek dlt vente klfldn.

Sok hajdani „Bks Glasz”-os ll ma is helyt a kereskedelemben.

(Rszlet a Jubileumi vknyvbl, 1996.)

 

 

 


>


kpzseink a 2006/2007-es tanvre:

Logisztika
(2 v, nappali)

Eurpai zleti asszisztens
(1 v, nappali)

Humn controlling gyintz
(2 v, nappali)

Marketing reklm manager
(1 v, tanfolyam)

Kereskedelmi manager

Felvigostst a batho@harsanyi-bp.hu -n kaphat

Segtnk az elhelyezkedsben, munkahely keressben !
Biztos jv, biztos szakma s mindez a HARSNYIBAN !

Akkreditlt felnttkpzsek tanfolyami rendszerben, kthetenknti kt napos dlutni elfoglaltsggal!

Marekting- s reklmmenedzser
(emelt szint – 2 flves)

Kereskedelmi menedzser
(emelt szint – 2 flves)

Humn controlling gyintz
(emelt szint – 4 flves)

Marketing s reklmgyintz
(kzpfok – 2 flves)

A tanfolyamaink rszletes ismertetst a honlap bal oldaln a „FELNTTKPZS” cm alatt lehet elolvasni.

 

2025. prilis
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
 
 
 
Induls: 2006-02-26
 

 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints